Tudástár és Blog

Robotokkal való együttműködés a gyárakban – biztonságosan

A robotok nyújtotta segítség igénybevétele nem újkeletű a gyárakban. Ugyanakkor a robotok egy új típusának, az együttműködő robotoknak a bevezetése még gyerekcipőben jár, mivel ezeknek a modelleknek a megfelelő működtetéséhez szigorú biztonsági előírásokat is be kell tartani. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, folyamatos fejlődésre van szükség.

Az emberi élet és egészség védelme éppen olyan fontos, mint a környezet védelme

A gyártási folyamatok során kiemelt szerepe van a környezetvédelemnek, az egészségnek és a biztonságnak. Éppen ezért nem is meglepő, hogy a szaknyelv által csak cobotként (collaborative robot) emlegetett eszközök képesek legyenek megfelelni ezeknek a kitételeknek.

A környezetvédelem és az egészség javításának területén már bizonyítottak is, ráadásul mindezt az előállított termékek minőségének és mennyiségének emelésével karöltve érték el. Viszont jelentősen különböznek az ipari robotoktól, amelyek bizonyos cégek számára nem elérhetőek a magas ár, vagy éppen a nagy helyigény miatt.

A cobotok környezetbarát(abb)ak

Emellett az együttműködő robotok lábnyoma is jóval kisebb. A bekerülési áruk jóval kisebb, mint amekkora hasznot képesek termelni, ami sok vállalat számára vonzó. A robotikai üzletág ABI kutatásából kiderül, hogy az előzetes becslések szerint a cobotok piaca 2030-ra várhatóan meghaladhatja akár a 11 milliárd dollárt is.

A maximális biztonság érdekében nemcsak a robotokról, de azok megfelelő környezetéről is gondoskodni kell

Mit jelent ez a gyakorlatban? A munkavállalókat ki kell képezni a közös munkára, valamint a vezetőket és a felügyelőket is fel kell készíteni az esetlegesen felmerülő veszélyforrásokra.

A közös munkára építő stratégia a zökkenőmentes bevezetés érdekében ugyanúgy létfontosságú. A felkészítés azért is kiemelten lényeges, mert az ipari robotok (cobotok, önvezető targoncák, robotkarok, stb.) egészen más veszélyeket hordozhatnak magukban, mint a munkavállalók eddig használt eszközei.

A programozás viszont lehetővé teszi a cobotok számára, hogy megismerjék a saját határaikat és azon belül a legjobb teljesítményt nyújthassák.

A hatékonyság a robotokat tervező P&G számára kulcsfontosságú

Éppen azért fogtak a fejlesztésbe, mert a cobotokat viszonylag egyszerű megvalósítani és használni egyaránt, valamint a mérnöki költségek is jelentősen csökkenthetők általuk.

Emellett a programozás során a készítők ügyelnek arra is, hogy betartsák az American National Standards Institute, az International Standards Institute, valamint a Robotics Industries Association által megszabott kereteket.

Továbbá mesterséges intelligencia felhasználásával a mérnökök gondoskodnak arról is, hogy a cobotok megérthessék a feladataik nagyságát és az azokhoz tartozó elvárásokat is.

Az AI szerepe a cobotok biztonságosabbá tételében

Az AI ráadásul azt is lehetővé teszi, hogy a robotok észlelhessék a különböző változásokat a munkaterületen, például, ha valamelyik dolgozó túl közel kerül egy adott termékhez, vagy összekeverednek a különféle elemek.

Amennyiben a program nem fut megfelelően, a munkatársaknak a megfelelő képzéssel még mindig lehetőségük van megakadályozni a balesetet ún. vészleállítók segítségével. Mivel a cobotok viszonylag lassan és kevés erőkifejtéssel haladnak, a dolgozókkal való ütközés, és ezzel együtt a sérülések veszélye és súlyossága is csökken.

Utóbbit segíti az a tény is, hogy ezek a szerkezetek jóval kisebbek a gyárakban megszokott robotoknál, szükség esetén kikerülhetők.

A robotok emellett akár újraprogramozhatók is

Szükség esetén a szakemberek újrakonfigurálhatják a paramétereiket, így a biztonság és a hatékonyság hosszú távon is fenntartható.

Ám, mielőtt az együttműködő robotok valóban munkába állhatnának, még rengeteg kutatásra és fejlesztésre van szükség. Először is figyelembe kell venni a szerkezetek termelésre gyakorolt hatásait, különös tekintettel a körülöttük dolgozó munkavállalók egészségére.

Egyre fontosabbá válik a közeljövőben a hivatalos szabályozás megvalósulása

Az ezért felelős szervek jelenleg meglehetősen kevés információval rendelkeznek a cobotokról, leszámítva a létesítményekre vonatkozó megfelelőségi irányelveket. Ennek fényében nem is olyan meglepő, hogy a robotok munkába állása még várat magára.

Használatuk ugyanis éppen ezeknek a szervezeteknek a jóváhagyásán múlik, amennyiben megfelelnek a szükséges szabványoknak. Számításba kell venni a különböző egészségügyi kockázatokat és egyéb veszélyeket, melyeket a cobotok rejtenek. A konszenzus alapján viszont tökéletesen megfelelnek a biztonsági és egészségügyi követelményeknek.

A kockázatkezelés során nem elég, ha a robotok szerkezete megfelel a különböző előírásoknak

Az őket működtető programnak is megfelelően kell működnie, tehát egy meglehetősen szerteágazó kockázatfelmérésre van szükség.  Górcső alá kell venni a munkájukkal járó veszélyeket is. Milyen kockázatok merülhetnek fel például egy doboz felemelésekor? Ezeknek a felmérése még rengeteg munkát és időt vesz igénybe, de elengedhetetlen a zökkenőmentes integráláshoz.

Hogy elfogadásra kerüljenek és hosszú távon fokozhassák a gyárak termelékenységét, tapasztalt programozókra lesz szükség, akik nemcsak az aktuális követelmények teljesüléséről gondoskodnak, de folyamatos frissítésekkel a későbbiek folyamán gondoskodnak erről.

A kockázatok tovább csökkenthetők azzal, ha a munkavállalók és a vezetők is megkapják a szükséges képzést. Így felkészülhetnek az esetlegesen felmerülő problémákra, amelyekre megfelelően reagálhatnak.

További cikkeink

Integrált projektvezetés

PMI – IPMA Az ipari automatizálás világa a szemünk láttára nap mint nap változik, egyre nagyobb kihívás elé állítva a projektvezetőinket. Hitünk szerint csak a folyamatos képzések, a nemzetközi projektmenedzsment…

Szakértői mérnökgárda

Házon belül kiépítettünk gépésztervező, villamostervező, PLC és robotprogramozó, mechanikus és villamos szerelő részleget, illetve a különböző területeket koordináló, minősített projektvezetőkből álló csapatot. Gépészmérnökeink a Solid Edge tervező szoftvert használják és…
hu_HUHungarian
en_USEnglish hu_HUHungarian
iso_promatech