Tudástár és Blog

Ipari robotok a 21. században

Az ipari robotok alkalmazása a termelésben ma már nélkülözhetetlen, hiszen gyakran ezek a gépek végzik a legnehezebb feladatokat. A munkakörülményeik sokszor elviselhetetlenek lennének az emberek számára, így nem létezhet modern ipar nélkülük.

Az embereket helyettesítő vagy nekik besegítő robotok ötlete azonban nem mostani, már az ókorban is leírtak olyan masinákat, melyek bizonyos dolgok elvégzését átvették volna az emberektől. A 9. században még könyvet is kiadtak, melyben több száz hasonló ötletet gyűjtöttek össze, s ez máig fennmaradt és elolvasható. A mai értelemben vett ipari robotok iránt a termelés felfutásával nőtt meg az igény, amikor is szükség lett olyan gépekre, melyek segítik a nagy volumenű gyártást. A NC gépek kifejlesztése, a számítógépek és az integrált áramkörök térhódítása egymás után jelent meg a robotgyártás területén, ahol már az 1950-es évektől megjelentek az első kezdetleges gépek.

Ezek még nem rendelkeztek érzékelőkkel, s olyan feladatra állították be őket, amely túl veszélyes volt az emberek számára. Ezután a fejlesztések során elkészültek az olyan automaták, melyek már hegesztettek, köszörültek vagy hasonló munkafolyamatokat végeztek egymás után. Ezzel javult a termelékenység, csökkent az élőmunka iránti igény, és olcsóbbá váltak a gyártási folyamatok.

Az ipari robotok elterjedése

Miután az 1954-ben kifejlesztett, Ultimate nevet kapó robot sikeres lett, hamar felbukkantak a befektetők is a területen. 1961-ben már termelésbe is állt az Unimate elnevezésű robot, mely a General Motors gyárában kezelte az öntvényeket, s hegesztette azokat a beprogramozott utasítások szerint.

A prototípus még masszívan veszteséges volt a gyártó számára, de miután bevált, a GM további 66 darabot rendelt be belőle. Ez persze felkeltette a rivális Ford érdeklődését, s hamarosan a saját gyáraiban is hadrendbe álltak az ipari robotok. Az autóipar ezután rengeteg pénzt ölt bele a fejlesztésbe, s hamarosan az egész iparág az automata segítők munkájára épült. Máig ez a szektor az, ahol a legtöbb robot dolgozik a termelés során.

A kutatásba olyan szellemi trösztök is beszálltak, mint az MIT, a világ egyik leghíresebb műszaki egyeteme, s ki is fejlesztette saját változatát, mely szenzorok és mikroszámítógép segítségével működött. Az 1970-es és 1980-as években egymás után jöttek ki a mind modernebb változatok, s az ipar öntötte a pénzt a robotikai cégek számláira. Természetesen fiaskók is előfordultak, a GM 40 milliárd dollárral égette meg magát harminc évvel ezelőtt, miután nem mérte fel megfelelően a lehetőségeket, s saját programja kudarcba fúlt.

Ennek ellenére az ipari robotok mind szélesebb körben terjedtek el, sokszor 30%-os bővülést mutatva fel évente. Bár az 1990-es években visszaesés következett be, a 2000-es évektől ismét robbanásszerű növekedés jellemezte az ilyen berendezések bővülését. A 2010-es években folytatódott az emelkedés, napjainkban is számos újabb és újabb ipari robot kerül telepítésre a világ minden pontján.

Az elérhető digitális eszköztárak soha nem látott flexibilitást adnak a robotok felhasználásában, melyek az emberi munkaerőnél sokkal precízebb és összetettebb feladatok elvégzésére is képesek. Megoldást jelenthetnek a számos szektort sújtó munkaerőhiányra, így mind nagyobb érdeklődés várható a jövőben is a felhasználásuk iránt.

További cikkeink

Milyen egy modern gépészeti terv?

Régen a gépészeti tervek műszaki rajzokból és mindenféle számításokból álltak, a mérnök megtervezte, a technikusok kidolgozták a részleteket, a műszaki rajzolók pedig elkészítették a rajzokat. Ma már a műszaki rajzolók…

A robottechnológia fejlődéséről röviden

Az emberek mindig is szerettek tárgyakat és eszközöket létrehozni, alkotni. Az eszközök arra voltak hivatottak, hogy megkönnyítsék az emberek munkáját, vagy bizonyos feladatokat akár teljesen át is vegyenek az embertől.…

A CNC megmunkálás lehetséges fejlődési irányai

Cégünk a mindenkori technológiák alkalmazásával, magasan képzett mérnökökkel, az egyedi igények maximális figyelembevételével valósítja meg a CNC technológiák bevezetését.  A Szerszámgép 1.0-tól a Szerszámgép 4.0-ig Bár szerszámgépek már az ipari…

Mérnökiroda

8 fős tervező részlegünk a Solid Edge tervezőrendszert használ a gépészeti tervek elkészítéséhez. Ezzel a rendszerrel mérnökeink az utolsó apró csavarig kidolgozzák a berendezés részleteit.