Tudástár és Blog

Milyen egy modern gépészeti terv?

Régen a gépészeti tervek műszaki rajzokból és mindenféle számításokból álltak, a mérnök megtervezte, a technikusok kidolgozták a részleteket, a műszaki rajzolók pedig elkészítették a rajzokat. Ma már a műszaki rajzolók munkáját teljes egészében számítógépek végzik, a technikusok munkájának pedig jelentős része a mérnökökhöz került. A technika mindeközben annyit fejlődött, hogy ezzel a mérnökök terhelése nem növekedett.

A CAD/CAM rendszerek kialakulása és kezdeti sajátosságai

CAD (Computer-aided design – számítógéppel segített tervezés) rendszer alatt több, számítógépes alapú eszközt értünk, mely a tervezési tevékenységben segíti a szakembereket. A CAM (Computer-aided Manufacturing – számítógéppel segített gyártás) pedig a gépi eszközök és hasonlók szoftverrel történő vezérlését és ellenőrzését jelenti.

Az első CAD programok lényegét tekintve rajzolóprogramok voltak, melyek két dimenzióban ábrázolták az elkészítendő alkatrészeket, gépeket, épületeket.

A modern tervező rendszerek

A 2D rendszereket egyre inkább kiszorítják a 3D alapú modellezők. A gépek megalkotását először a részek modellezésével kezdik, majd a rész-modellekből egy szintén 3D-s szimulációval szerkesztik meg a végső terméket, azaz alulról felfelé tervezés valósul meg. A szimulációnál azt is vizsgálják, hogy az alkatrészek összeilleszthetők-e, sőt, még a kinematikai és dinamikai elemzés is elvégezhető. A technika fejlődésével több esetben bizonyították, hogy a felülről lefelé tervezés is eredményes lehet. Ez utóbbinál egy nagyvonalú vázlatból indulnak ki és haladnak a részek felé, egyre finomítva az eredeti tervet.

A 3D modellekből a számítógép könnyen el tudja készíteni a 2D műszaki rajzokat, amennyiben szükséges, de például a CNC vezérlésű szerszámgépek esetén a műszaki rajz ki is hagyható. Ez a CAD rendszerek fejlődésének egyik jövőbeli iránya, a műszaki rajz nélküli tervezés és gyártás például a gyors prototípus módszer segítségével.

A gépészeti terv elkészítését segítő szoftverek

A korábban említett tervező és rajzoló funkciókon kívül a gépészeti tervezésben használt szoftvereknek számos egyéb funkciót kell tartalmaznia, a projektmenedzsmenttől kezdve a termék életciklus tervezésen át a termelésirányítási rendszerekig. Cégünknél ezt több – egymással együttműködő szoftver segítségével, magasan képzett mérnökcsapattal valósítjuk meg.

A projektek irányításához használt szoftvernek meg kell felelnie a nemzetközi szabványoknak és módszertanoknak. Ez nem kis kihívást jelent az ipari automatizálásban versenyképességüket megőrizni kívánó cégeknek.

A tervező szoftvereknek általában a következő funkciókkal kell rendelkezniük:

  • 3D modellezés
  • Automatikus összeállítás modellezés
  • Könnyű változtathatóság
  • Több változat készítésének lehetősége
  • Részmodellek újrafelhasználhatósága
  • Tervezési szabályokhoz való alkalmazkodás
  • Szimulációs képesség
  • Műszaki rajzok és darabjegyzék készítése
  • Adatcsere egyéb szoftverekkel
  • Kapcsolat a gyártási rendszerekkel
  • Ábrázolási segítségek biztosítása

A termékek életciklusát az ajánlattól a termék kifutásáig minden projektszakaszban követni kell, ehhez egy olyan szoftver szükséges, amely képes a termékfejlesztés, gyártás, minőségellenőrzés és egyéb – a termékkel összefüggő – folyamat során keletkezett adatokat egységes rendszerben tárolni, az egyes termékverziókat egymástól megkülönböztetni és a termelésirányítási rendszerrel kommunikálni.

Amennyiben szolgáltatásunk iránt érdeklődsz, esetleg kérdésed merült fel a témával kapcsolatban, keress minket bizalommal!

További cikkeink

Integrált projektvezetés

PMI – IPMA Az ipari automatizálás világa a szemünk láttára nap mint nap változik, egyre nagyobb kihívás elé állítva a projektvezetőinket. Hitünk szerint csak a folyamatos képzések, a nemzetközi projektmenedzsment…

Szakértői mérnökgárda

Házon belül kiépítettünk gépésztervező, villamostervező, PLC és robotprogramozó, mechanikus és villamos szerelő részleget, illetve a különböző területeket koordináló, minősített projektvezetőkből álló csapatot. Gépészmérnökeink a Solid Edge tervező szoftvert használják és…
hu_HUHungarian
en_USEnglish hu_HUHungarian
iso_promatech